Hírek, újdonságok:
Itt adjuk közre az egyházközség aktuális híreit, amelyek segítséget adnak a hitéleti eseményeiben való részvételhez.
Miserend és hittanórák rendje
Hit - élet:
Az egyházközség hitéleti eseményeiről adunk közre szöveges-képes ismertetéseket.
A plébánia Üzenetei:
A plébánia negyedévente (húsvétkor, nyár elején, ősz elején és karácsonykor) megjelentet egy kiadványt, amelyben szerkesztett formában találhatók cikkek, beszámolók, tájékoztatások a leányfalusi katolikus hívek és érdeklődők számára.
Templomtörténet:
A Szent Anna plébániatemplom Leányfalu legrégebbi középülete. A kis templom 1892 óta szolgálja a leányfalusi katolikus híveket, egyben a falu látványosságai közé is tartozik. Története ezért Leányfalu történetének is része, ami sokak számára jelent néha csak érdekes, sokszor tanulságos ismereteket.
Kapcsolódó honlapok:
A Szent Anna plébánia elérhetőségi adatain kívül hitéleti kapcsolataink érhetők el innen.
A Virtuális Plébánia a magyarországi katolikus egyház honlapja.
A Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház Leányfalun működik, programjairól nyerhetünk információkat honlapjukról.
Temető:
Halottaink végső nyughelye állandó gondoskodást igényel, amelynek részletei minden érintett számára fontosak. Mivel Leányfalu temetője a katolikus egyházközség tulajdona (a Pojlák család adománya következtében) és törvényi kötelezettség okán a leányfalusi önkormányzat részt vállal a fenntartásból, ezért különösen fontos, hogy a temetővel kapcsolatos információk az Internet útján is elérhetők legyenek.
Karitász-csoport:
A Szent Anna Karitász csoport elsősorban Leányfalu területén végzi szociális munkáját. A rászorulókon való segítés módjairól, akciókról, tevékenységükről juthat tudnivalókhoz az érdeklődő az alábbiakban.
Szent Anna énekkar:
A kórus magját leányfalui katolikus és református hívek, valamint nem hívők képezik, de egyes előadásoknál rendszeresen kiegészül a szomszédos települések (Szentendre, Pomáz) zeneiskolai tanáraival, ritkábban zeneakadémiai hallgatókkal.
Puszta Sándor:
Katona Puszta Sándor nevéhez kapcsolódóan olyan tudnivalókhoz juthat az érdeklődő, mint a rá emlékező, emlékeztető írások, események, a Puszta Sándor Kulturális Alapítvány tevékenysége, programjai.